Az ifjú szerkesztők csoportja az V.B-ből:  Fent: Oláh Olivér, Kelemen Zoli, Bugár Gergely, Borsányi Bálint, Karika Andrea, Benes Vivien. Guggolnak balról jobbra: Görföl Niki, Bosák Gábor, Izsák Dávid  (Izsu), Román Klaudia, Varga Reni és Rences Bianca.




Az Újságszerkesztés elnevezésű szakkör arra hivatott, hogy megtöltsön évente négy lapszámot. Nem könnyű feladatot vállal, hiszen eladni csak azt lehet, ami kapós. A Diákszóba mindenki írhat, rajzolhat, akinek kedve van hozzá. Külön rajzolóink működnek, akik címlapokat, illusztrációkat készítenek - hála Szabó Judit kollégánőnek. Ha megjelenik az új szám, ide is feltesszük néhány írását. Időnként a kicsik Sulisztori címmel mellékletet szerkesztenek. Az alábbiakban néhány régebbi oldalát olvashatjátok. Addig is arra biztatlak benneteket, hogy írjatok, rajzoljatok, s ha azt akarjátok, hogy megjelenjek, hozzátok utánam.


                                                                                                                                                                                                 A szakkör vezetője: Záreczky Erzsébet


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Sulisztori - 2. szám - 2007-2008-as tanév


Egy különleges állatkertben jártunk. Hogy mi volt benne különleges? Hát az állatok! A látottak alapján  ilyennek ismertük meg mi, negyedikesek ezeket az állatokat. Íme!

 

Karika Andrea:

Mit mond magáról az őz?

 

Az emberek kedves állatnak tartanak.  A szabadban élek. Az erdőben biztonságban érzem magam. Barna szőr borítja testem. Mikor kicsi voltam, fehér foltok is voltak rajtam. Patás állat vagyok. Nagyon gyorsan tudok futni. Általában csoportosan szoktunk legelészni a réteken. Szeretem a friss füvet, a fák fiatal hajtásait, a herét és a gabonaféléket. Télen az emberek szénát és gabonát raknak az etetőbe, hogy el ne pusztuljunk. Apukám gyönyörű fejdíszt visel.Gyakran az emberek áldozatává válunk, ezért nagyon ijedősek vagyunk.

 

Farkaš Debora:

Az oroszlán

 

Az oroszlán torz állat. Nincsenek fogai, éppen ezért    kedvenc eledele a tej és a kutyatáp. Egyébként növényevő állat. Tóban él barátságban a halakkal, annál kevésbé          a békákkal. A fején pikkelyek vannak. Ikrákkal szaporodik. Kisebb a nyúlnál és nagyon ügyesen repül. Karcsú lábai vannak, melyeket háziállat esetén megpatkoltatnak. Én is kaptam egyet a szülinapomra.

 

 

Izsák Dávid:

A hal

 

A hal dús szőrzetű állat. Két lába van, amely elefánt nagyságú. Ő maga olyan, mint egy mamut. Elérheti        hetven tonnát is. Száraz sivatag ez élőhelye és nagyon sokáig bírja víz nélkül. Nagyon különleges, mert csak egy színű létezik belőle. Ragadozó állat, gyorsan cikázik a piramisok között. Szájában óriási agyarak található 

 

Gyurkovics Vivien:

Az elbűvölő elefánt

 

Az elefánt  karcsú állat. Vékony lábait  fürgén tudja mozgatni, akárcsak a ló. Hosszú szőre, izmos teste lenyűgöző. Ormánya öt centiméterre is megnőhet, de csak kivételes esetekben. Tömege alig éri el a húsz kilogrammot. Az emberek egyik legkedvesebb háziállata. Télen ruhába öltöztetik, hogy meg ne fázzon.

                                          

Benkovič Sophie:

Az én kutyusom

 

      Figyelem a kutyámat. Az udvar közepén játszik a labdájával, és ugrás közben barna fülecskéi lebegnek. Az egész háta barnás-feketés színű, és fehérben végződik a farkincája.

      Sokat játszom vele és tanítgatom. Amikor lefekszik, hasán látszódnak a fekete pöttyök. A macskákat nem szereti, ezért néha mély hangon megugatja őket. Piros bódéjában nagyon jól érzi magát. Kölykeit örömmel és szeretettel nevelgeti.

      Az én kutyám neve: Dió. A beagle fajú kutyákhoz tartozik.

                                 

Bartakovics Márta:

A vaddisznó

 

A vaddisznó gyönyörű állat. Kecsesen mozog a sárban és kedvesen ráröfög az arra járókra. Sárbarna színe miatt imádják az állatok. Vegetariánus, tehát nem szereti a húst. Vékony lábai és elragadó teste miatt a gyerekek kedvence. Rózsaillatú és még lovagolni is lehet rajta.

                              

Zigó Klaudia:

A ló

 

A ló kövér állat, a vízilovak leszármazottja. A lábain pikkelyek vannak, a nyakán nincsen szőr és a farkát toll borítja. Tömege maximum ötszáz kg. Lomha, nehézkes a járása. Kedvenc tápláléka a nyers hús. Szobatiszta és nagyon tanulékony. Főleg a következő utasításokat érti: Ülj! Kétlábon állj!

_______________________________________________________________________________________________________

Egy izgalmas paksi hétvége

 

  

Az idén mi voltunk abban a szerencsés helyzetben, hogy iskolánkat képviseljük a paksi Kisokos-Kisdobos nemzetközi tantárgyi vetélkedőn, amelyen mindig csak negyedikesek vehetnek részt.

     Május 16-án, pénteken indultunk. Dávid és Gergely voltak az útitársaim. Az autóban nagyon sokat dumáltunk és viccelődtünk. Amikor megérkeztünk Paksra, meg kellett várnunk Mezősi Árpi bácsit, aki elvitt a szálláshelyünkre. Sokat hadakoztunk,  hogy ki kivel lesz egy szobán. A végén úgy döntöttünk, hogy a két fiú és én egy szobában fogunk aludni. Miután megtörtént az elszállásolás, vacsorázni indultunk a helyi pizzériába Erika tanító nénink és anyukám felügyeletével. Herceg József már várt ránk. Ő Paks városának tanácsnoka és egyúttal a mi vendéglátónk is. Vacsora közben megbeszéltük a másnapi teendőket.

Elérkezett a nagy nap, a verseny napja. Kilenckor volt a gyülekező  Deák Ferenc Alapiskolában. A versenyen különböző nemzetiségű versenyzők vettek részt: magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és mi, felvidéki diákok. Amíg mi írtuk a versenytesztet, Dóci bácsi elvitte anyukámat és Erika nénit a paksi atomerőműbe.

      Az eredményhirdetésre délután került sor. Sajnos se én, sem Dávid nem értünk el helyezést, viszont Gergely matematikából megnyerte az 1. helyet. A verseny után megebédeltünk, és a barátnőm, Anna eljött értem, hogy töltsek egy kis időt nála is, amíg Pakson vagyok.

      Másnap Árpi bácsi új programot szervezett nekünk. Komppal keltünk át a Dunán és ellátogattunk Kalocsára. Ez egy hangulatos kisváros, ahol érdemes meglátogatni a paprikamúzeumot és a tájházat. Itt található még a híres női börtön is.

      A három nap nagyon gyorsan elszaladt. Szinte észre sem vettük és elérkezett az utolsó vasárnapi közös ebédünk. Sok kedves és barátságos nénivel és bácsival ismerkedtünk meg (Árpi bácsi, aki fáradságot nem ismerve vezetett bennünket végig a városon és mutatta be Paks érdekes látnivalóit; Dóci bácsi, aki a közös ebéd és vacsoráink alatt kedves történetekkel szórakoztatott bennünket; Éva néni, akitől érdekes dolgokat tudtunk meg az erdélyi diákokról és az ottani szokásokról), és rengeteg élményben volt részünk, ami felejthetetlen marad számunkra.

       Miután szerencsésen megérkeztünk Galántára, anyukám sofőrködése mellett, otthon rengeteget meséltünk szüleinknek és másnap az iskolában a barátainknak. Azóta is gyakran nézegetjük a paksi fényképeket és szeretettel gondolunk paksi barátainkra és az ott eltöltött felejthetetlen hétvégére.

 

                                                                                                             Benkovič Sophie, 4. osztály

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nálunk járt a miniszterelnök

 

     2008. szeptember 18-án  nagy esemény történt: ellátogatott  iskolánkba a miniszterelnök, Robert Fico  és helyettese, aki egyben a szlovák kormány belügyminisztere, Robert Kalinák. A város pol-gármesterének társaságában felavatták az udvarunkon létesített műfüves pályát.

   Mikor megtudtuk a hírt, nagy sürgés-forgás támadt. Míga munkások az utolsó simításokat végezték a pályán, mi az udvart csinosítgattuk és tornaórán a futópályát  gyomláltuk.  Végre eljött a csütörtök, négy óra. Kell-e mondanom, hogy a rendőrök már hajnali öt óta  vigyáztak az iskolánkra.

  Mi ketten Brigivel népviseletbe öltözve sóval és kenyérrel vártuk a küldöttséget a kapuban, Csaba és Márk a műfüves pályánál tartották a szalagot. Megérkeztek a BMW-k, a rendőrök sürgölődtek, nekem meg afféle nagy hűhó semmiért érzésem támadt. Rájöttünk, hogy a tévé mennyire torzít. Fiatalabbnak tűnnek a valóságban, ugyanolyan átlagos emberek, mint mi, csak több pénzük van, BMW-jük, és nagyobb a felhajtás, ha valahová mennek. A kenyeret sóba mártották, úgy ették meg. Szokás ez más népeknél is: kenyérrel és sóval köszönteni a vendéget. A só a föld szimbóluma, míg a kenyér  mint alapvető táplálék a bőséget és a jólétet jelképezi.

Miután a miniszterelnök elvágta a szalagot, a politikusok elvonultak átöltözni a sportmezeikbe, a kisebb tanulókból álló csapatok pedig elkezdték az előmérkőzést.Az eredményről a Diákszó egyéb oldalai számolnak be. Annyi bizonyos, hogy mi négyen nagy élményként könyvelhetjük el, hogy az események központjából figyelhettünk mindent, szerintem azonban a többiek sem maradtak le semmiről.

 

 

                                               Papp Tímea, VIII. B

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nyár volt, nyár...

 

Légy óvatos!

 

            Akárcsak a többi gyerek, én is vártam már a nyarat, mert ez a kedvenc időszakom. Rengeteg élményem van! Szeretjük  a Fekete-tengert, így az idén is tizenegy napot töltöttünk  a Naposparton. Szállodában laktunk, amelynek egy  része aquapark volt. Ezen a helyen nemcsak gyerekek, hanem felnőttek is szeretnek tartózkodni. A hatalmas szikláról több csúszda vezetett a medencébe.

            Ez a nap is olyan volt, mint a többi. Minden nemzet sürgölődött, mint a hangyák. Kicsik, nagyok, fiatalok, öregek rohantak a szikla tetejére. Itt-ott megcsúsztak és a sziklát csókolták.Feri bácsi, budapesti vállalkozó ugyanígy sietett nap mint nap. Mire Ferkó felért a hatalmas kő tetejére, nagyokat lélegzett és kapkodta a levegőt. Mindenki rajta nevetett. Már-már csúszott volna le a csúszdán, de nem mert nekiindulni. Végre mindenki elfogyott előle, hát  és ő is csúszni akart.

Robinak, a német fiúnak  kiabált: - Siess már gyerek!Csúszni akarok!

            És ekkor megtörtént a dolog. Feri bácsi helyett a felső műfogsora csúszott le. Csak úgy lubickolt a nagy, mély medencében. Feri bácsi nagyot ugrott a műfogsor után,  közben elrepedt a fürdőnadrágja. Ferkót nem is az izgatta, hanem  a fogai. Csoda-e, ha ezután mindenki ismerte őt  a szállodában.  

Mit gondoltok, Ferkó bácsi talán máig is keresi a fogsorát?

 

 

                                                                                                                             Pintér Dominika, VI.B

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Izgalmas vakációm

 

      Az idei nyár az elejétől fogva érdekesnek ígérkezett. Zenei  koncerteken, táborokban és családi programon vettem részt.

      A szünidő rögtön egy nagy kedvenccel kezdődött. Néhány barátommal elhatároztuk, hogy résztveszünk legkedveltebb együttesünk turnéjának megállóján Prágában, a cseh fővárosban. Gondoltuk, ha már itt vagyunk,  körbenézünk. Számos érdekességet láttunk, vidáman telt a nap. Estére odamentünk a helyszínre. Az előzenekarok egyike már  játszott. Hihetetlen, hogy mennyi ember tolongott ott. Elfoglaltuk a helyünket, s végre színpadra lépett a Metallica. Ennyire fergeteges koncerten még sosem jártunk a barátaimmal. A fellépés után hazautaztunk. A következő külföldre tartó utam Kecskemétre vezetett. A fogadó családomat ma már a második családomnak is becézem. Mindent elkövettek, hogy a náluk töltött bő egy héten jól érezzük magunkat a társammal, Vincze Brigittával. Ez sikerült is nekik. Kialakult egy jó baráti társaság a kecskeméti és a szlovákiai gyerekek közt. Minden este csináltunk programot. A főtéren naponta érdekesebbnél érdekesebb színpadi előadások folytak. A mi iskolánk énekkarából csupán kevesen jöttek erre az ifjúsági találkozóra, emiatt egy összkari fellépésen csak páran képviseltük. Mivel senki sem szólt, nem vittünk fellépő ruhát. Igyekeztük szép, ünnepélyes öltözéket magunkra varázsolni, de a végén mindenkin más karakterű öltözék díszelgett. Furán mutatott a sok karéneki ruhába öltözött gyerek közt. Végül az utolsó estén lézershow és tűzijáték búcsúztatta a résztvevőket. A hazaút fárasztó volt, de megérkeztünk. Kis pihenő után Paks mellé, Cseresznyéspusztába tartottam. Itt megismerkedtem romániai és ukrán gyerekekkel. Tartós baráti kapcsolatot létesítettünk egymással. Ez a tábor számomra a zenéről szólt. Játtszottam: tamburán, mandolinon, bendzsón, nagybőgőn, próbálkoztam a citerával és természetesen gitáron. A záróesten volt tábortűz és karaoke.     A komolyabbik felén pedig szavalás és zenei előadás. A búcsú fájdalmas volt a sok jó embertől. Majd nagy nehézségek közt elértük a vonatot a Keleti pályaudvaron és hazautaztunk. A  vakáció utolsó péntekén Révkomáromban fellépett egy  másik kedvencem    a Tankcsapda. Az igazat megvallva, több emberre számítottam. Ez a koncert is kedvemre való volt.

                  Az idei nyár programjait – fogalmam sincs - hogyan sikerült így összezsúfolnom. Remélem, életem többi nyara sem  lesz

unalmasabb.

                                                                      Horváth Marianna, VIII. B

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Vadvízi élmények

 

Az egyik legjobb élményem az idei nyáron történt. Ez pedig a Cetina folyón tett vadvízi evezés, más néven rafting volt. Busszal háromnegyed óra alatt értünk fel a hegyre, ahonnan a csónakokkal indultunk. Mikor megérkeztünk és átöltöztünk fürdőruhába, felhelyeztük a sisakokat a fejünkre, felvettük a védőmellényeket, beültünk a csónakba, evezőt ragadtunk és indulhatott a buli. A víz hőmérséklete úgy 15C foknál ingadozott, ami ugye nem épp termálvíz. Kb. 10 csónak indult, köztük olyanok is akik a víz hőmérsékletének örülve vízicsatát indítottak. Az evezők segítségével mindenki fröcskölt a másik csónakban lévőkre, aminek az lett az eredménye, hogy csurom vizesen, dideregve folytattuk utunkat. Mi hatan  eveztünk, többek között én is, egész három órán át, ami napokig tartó izomlázat okozott a kezemben és főleg a fenekemben. Az út 18 km hosszú volt. És a neheze még csak a vízicsata után következett. Az út nagyja eléggé rázósnak ígérkezett. Óriási lejtőkön leerszkedve kellett eveznünk. Csapkolódtunk jobbra-balra és olykor egyméteres magasságban röpködtünk. Néha le kellett guggolni, az evezőket behúzni, ugyanis keskeny helyeken eveztünk. Csak így tudtuk kiküszöbölni, hogy a faágak fejbe vágjanak. Az egyik rész nagyon veszélyes volt. Itt kiszálltunk, a vezetőink pedig leküzdötték magukat a sziklák közt. Mi addig gyalog indultunk tovább. Mikor visszaszálltunk a csónakba, már teljesen megszáradtunk. Ekkor néhány rázós lejtő után egy zuhatag alá irányítottak bennünket ahol nyakon öntött a jéghideg forrásvíz. A „hideg“ élmény után már csak nyugodt út következett. Semmivel sem volt könnyebb az előzőeknél, mivel széllel szemben eveztünk. Mikor elértük a célt, csupa fáradt, pilledt, egyben elégedett arcot láttam. Szerintem megérte a fáradságot ez a hatalmas kaland.

 

 

 

                                                Papp Tímea, VIII. B


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Balatoni nyár

 

     Sajnos hamar eltelt az a két hónap az évből, amit szabadon, gondtalanul tölthetünk el.  

 A legemlékezetesebb számomra az az egy hét, amelyet a Balatonnál tölthettem el a szüleimmel. Az idén is Csopakra mentünk. Ez a kedves kis falu nagyon a szívünkhöz nőtt, ide  térünk vissza minden évben. A néni is szinte családtagként fogadott minket. Egész héten szép napos idő volt,  mindennap lemehettünk a strandra fürödni. Már vártuk augusztus huszadikát, hogy élőben megtekinthessük a tűzijátékot. Este az egész strand megtelt turistákkal és falubeliekkel, mindenki az attrakciót várta. Gyönyörű volt, ilyet még élőben sose láttam. A legérdekesebb nap számomra az volt, amikor hajóra szálltunk  és elmentünk Tihanyba. A település az apátsági templomról nevezetes. A kikötőből gyalog mentünk fel a templomhoz. A történelemórákon tanultunk róla. Kíváncsi voltam, hogy néz ki belülről, tehát befizettem. A templom alsó szintjén  van I. András kriptája. Megtekinthettem IV.Béla király szobáját is. Régi munkaeszközöket, királyi ékszereket és egyéb érdekes tárgyakat láttam. Az apátsághoz vezető úton is különböző látványban volt részem. Több parasztházba is benéztünk, ahol kézzel festett kancsók, hímzett terítők voltak kiállítva. De volt itt paprikaház és marcipán múzeum is. Sajnos nem volt időnk megnézni mindent. Talán majd  jövőre.            

 Egyszer minden véget ér, ez a hét is gyorsan eltelt. 

 

                                                                   Román Róbert, VIII. B

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

 

               Vége volt az iskolának. Már alig vártam a napot, hogy elinduljunk Egyiptomba.

A tanévzáró  után tíz nappal vágtunk neki a nagy útnak. Szerencsére  remekül elszállásoltak bennünket. Pénteken tudtam meg a nagy hírt,hogy elmegyünk úszni a delfinekkel. Először féltem, nem akartam úszni velük. De hosszas gondolkozás után rájöttem, hogy ilyen lehetőség ritkán adódik, nem mindennap és nem mindekinek, tehát megmondtam apunak, hogy meggondoltam magam. Elérkezett az óriási nap. Hihetetlenül szép volt a hely, ahova vittek. A műsor elején tánccal köszöntöttek bennünket  az ottani emberek. Ezután elkezdődött a show. Mindenkinek tetszett az első produkció. Szuper mozdulatokra voltak betanítva a delfinek.Az előadás után hosszas taps kísérte a nagy bemutatót. Azután átöltözködtünk, és már mentünk is bele a vízbe. Féltem meg fáztam is, mert rögtön bele kellett lépnünk  a jéghideg vízbe.

            Az elején csak kisebb köröket úsztunk velük, hogy mindenki megszokja. Ahogy kezdtünk megbátorodni, úgy lettek izgalmasabbak a gyakorlatok. Még táncoltam is a delfinnel. A  gyakorlat  után mindig megjutalmazták  egy fél hallal. Éppen engem hozott vissza a medence  túlsó feléről, mikor jutalmul  ment kérni halat. Az oktatója elővett egyet. A delfin úgy megörült neki, hogy  a hangos nyerítésétől  majd meg süketültünk. A vége felé történt velem egy baleset. A delfin véletlenül annyira megrúgta a  bokámat, hogy  majdnem eltörött. De olyan intelligens volt, hogy odabújt hozzám, mintha azt akarta volna mondani, hogy bocsánat. Nyomott is  az arcomra egy puszit. Szerencsére készültek fényképek meg egy videofelvétel is. Szomorúan, de egyben boldogan mentünk ki a vízből. Azt hiszem,  ezeket az élményeket soha nem fogom elfelejteni.  Nem is akarom. Bátran ajánlom mindenkinek!

 

 

                                                           Raisz Emese, VI. B

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Legújabb számunkból egy kis ízelítő:

Fehér Anna, IX. A

Csillagok

 

 

Mindannyiunknak eljön az az idő,

 

Mikor már elszállt fejünk fölött a jövő.

 

Békés mosollyal még

 

körbenézünk,

 

S látjuk szenvedni azokat, akikért

éltünk.

 

A békés mosoly rádermed arcunkra,

 

S szemünket lehunyva távozunk az új világba.

 

Oda, hol rég látott szeretteink várnak,

 

Hogy újra karjukba zárjanak.

 

A végzet eljön értünk hamar,

S eggyéválhatunk a csillagokkal.

 

Igaz volt talán...?

 

  Sötét van, esik az eső, mindenki alszik, álmodik, csak én ülök csendben  az ágyamon.

  Az ablak nyitva van, s a távolban a játszótérről hintanyikorgás hallatszik fel, mit megannyi csavar tart össze. A nyikorgás mellett van még valami, amitől nem nyugodhatok. Halk betűk, szavak, nevek. A sötétben az egyhelyben álló bútorok között egy sötét alak próbál utat törni. Nem, ez nem lehet, biztosan csak képzelődöm, de nem. Valaki van itt, tudom, érzem. Szinte hallom az óra ketyegő halk szavát, de az idő valahogy nem múlik. Csak várok, csak várok, de az idő megfagyott. A sötét alak újra felbukkan, s halkan suttogja a nevem. Felém közeledik, szinte már az ágyam mellett áll. Ő az. Lélegzetvisszafojtva várom, mi lesz, de semmi sem történik. Lehunyom a szemem, s mikor kinyitom, a sötét alak már nincs ott, csak egy darab papír. Ekkor a félelem valósággá válik, s a szemem könnyel telve mereng   a semmibe. Lecsordul az első könnycsepp, minden elsötétül.

  Másnap reggel megkönnyebbülve ugyan, de remegve gondolok vissza a tegnap estére. A papírdarab  még mindig az ágyam mellett pihen, de üresen. Mindez megtörtént, vagy csak álmodtam volna?

 

                                                                                    Dudás Viktória, VIII. B

 

 

Osztályunk, a VI. B

 

          Az osztályunk létszáma huszonkettő: 12 lány, 10 fiú.

Összetartó csapat vagyunk. Az osztályközösségünkben vannak rosszalkodók, visszahúzódók, de olyanok is, akik a szünetekben kiabálnak, az órákon pedig meglapulva ülnek a padban és rettegnek a feleléstől. Az osztály bohóca minden órán közbeszól, mindig rosszat és rosszul mond. Szlovákon vannak a legviccesebb beköpései. Gondolhatjátok, ki ő. Természetesen Viktor. Hogyha ő nem lenne, ki kellene találni. Örs a kitűnő szavaló, aki minden versenyen szép helyezéseket ér el. Na  meg persze a nagy focisták: Áron, Zoli és Pityu. Minden nap a fociról beszélnek. Ha a foci nem lenne, ők sem léteznének. Nem egy osztálykiránduláson voltunk, mindenhol nagyon jól éreztük magunkat.. A lányok és a fiúk egymáshoz nem is szóltak, hacsak nem csúfolódásról volt szó. A legtöbb tanár dicsér minket, mivel az osztályban sok jó tanuló van.

Hiába, ez a tipikus VI.B, és semmiért a világon ki nem cserélném ezt    a társaságot, mivel számos barátom van köztük.

                                                                                                                                                       Mészáros Fanny

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A legboldogabb napom

 

     Egy hétköznapi vasárnapra ébredtünk. Reggel az előző napi meccs járt az eszemben. Tudniillik, ez a mérkőzés sorsdöntő, hiszen a cél a második ligába való feljutás volt. Ha megnyerjük, 100% az esély, hogy feljutunk. A mérkőzés el is kezdődött, de akkor  az első félidő huszadik percében egy egyszerű fejesnek nagyon csúnya ütközés lett a vége. Ezt a fájdalmat soha nem felejtem el.A legrosszabb barátomnak sem kívánom ezt az érzést. Egy órával később már a galántai kórházban találtam magam. Majdnem  négyórás kivizsgálás után jött a szomorú hír, hogy Pozsonyba kell mennünk operáltatni sürgősen. El is mentünk, az orvosok egy napig tanakodtak, hogy mi lesz az állkapcsommal. Az első döntésük az volt, hogy fogszabályzót kapok, a második pedig az operáció. Sajnos műtétre volt szükség. A kórházban való tartózkodásom harmadik napján megoperáltak. Hála Istennek, minden komplikáció nélkül. A beavatkozástól számítva harmadik napra hazajöhettem. Talán ez volt a hír, ami örömöt adott. Eljött a nagy nap, mikor is hazajöhettem.

       Az egész családom  mély szeretettel és könnyezve a boldogságtól várt. Ezt látva, hogy ennyien szeretnek, hálát adtam az Istennek, hogy ilyen emberek élnek a környezetemben.

                                                                                                                                    

                                                                                                                        Blazsek Csaba, VIII.B

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A bátor kisegér

           

Volt egyszer egy egércsalád, amely egy kastély falai közt éldegélt. Lakosztályuk egy tágas egérlyuk, ahol kényelmesen elfért a népes egércsalád: papa, mama és a tíz gyerek.

Nagy öröm és boldogság volt a házban, amikor világra jött  a tizenegyedik kisegér, Cin-cin. Nem akármilyen kisegér volt ám ő! Külsőleg is eltért a többiektől, mivel akkora fülei voltak, mint két ejtőernyő. Csúfolták is őt a testvérei eleget. Talán ezért is vált belőle bátor, okos és furfangos egérke, mert bizonyítani akarta a többieknek, hogy fura külseje nemes és érző szívet takar. Mivel nagyon ügyes volt, kicselezte az összes egércsapdát, és a megszerzett finomságokat eloszotta a barátai közt. Volt még egy különleges tulajdonsága is: nem félt a macskáktól és az emberektől sem. Tisztelte őket, de nem hátrált meg tőlük. Mikor a többiek veszélybe kerültek, elhárította a bajt úgy, hogy magára terelte a figyelmet, amíg a többi kisegér biztonságba nem került. Ilyen és más bátor cselekedeteiért tisztelni kezdték őt az egér-közösség tagjai. Jószívűségéért nagyon megkedvelték, többé már senkinek sem tűnt fel, hogy fura a külseje. Hirtelen „eltűntek” az elálló fülei, és mindenki nagy szeretettel gondolt Cin-cinre.

Az egerek megtanulták, hogy első látásra nem szabad elítélni senkit sem. Legyen ez tanulság számunkra is!

                                                                                                                                              Kocsis Tamás, IV. A

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2008. november 22.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------